Csomagtértető újjáépítés

Bejegyezve (felújítás) Írta: dj_us | 16-10-2011

Mint már régen említettem, a csomagtértetőt újra kell csinálnom, köszönhetően a hülye ötletemnek, miszerint ne lemezeljük be a fenti szellőzőnyílást, hanem hátulról üvegszállal húzzuk be, majd gitteljük be a rácsokat. Aki hasonlóban gondolkodik, ne tegye :D Bár a hegesztés utáni lemezmegnyúlás gittelését ezzel elkerülhetjük, azonban szépen ki fog repedezni a rács, majd folyik ki a rozsdalé :) A másik ok, hogy az egyik pécsi úton 90 körül felcsapódott a tető a púposra pakolt csomagtartónak, az oldalszélnek, és a hibátlan szar zárszerkezetnek köszönhetően. A morcosítás beleért a lámpába és az egész sarok megrottyant. Innentől szépen elkezdett megjelenni a “peronoszpóra” a morcosítás sarkán, szóval ott is lépni kellett valamit. Végre rászántam magam, hogy megoldjam a helyzetet, így nekiálltam fémig lecsiszolni az egész tetőt, majd be lett lemezelve a rács, plussz ki lett javítva a morcosítás rozsdásodása. A fémig csiszolás mellett azért is döntöttem, mert már 200 réteg festék és ezer éves repedező gitt volt a tetőn. A fémtiszta tető kapott egy réteg alapozót, majd üvegszálas gittel felszerelkezve nekiálltam a gittelésnek. A régi gitteléseket eltávolítva már látszott, hogy nem 2 napos munka lesz :D Itt jött a következő probléma, vagyis, hogy a 2k-s üvegszálas gittet ne húzzuk alapozóra, mert simán felkapja. Miután a 2 napos gittelési munkám gyümölcseként a szokásos tető lecsukási nyomkodáshelyek mélyedéseit szakadékait lassan hibátlanra gitteltem, feltűnt az a nem éppen előnyös látvány, hogy a gitt több mm-rel eláll már a tetőtől. Amint a fényező ismerős felvilágosított, hogy nem kellett volna alapozni, hanem közvetlenül a fémre húzni a gittet, már állhattam is neki vígan a 2 kilónyi gitt eltávolításának, majd ismét a tető fémig csiszolásának. Mivel a kezdeti munkakedv hamar alábbhagyott, standbyba került a tető a nyár folyamán. :D Mikor vége lett a nyárnak és jött a rossz idő, persze ismét nekiláttam a gittelésnek, ami a végére kicsit eldurvult a tervezetthez képest. A szokásos najó még ezt behúzom és kész, hú még ide is kell gitteléssel szépen lassan alig látszott már ki fém a gitt alól. Mikor végre késznek éreztem, kapott pár réteg szórógittet, majd elkészült az ezerkettes vizes csiszolás is. Persze ekkorra már jócskán 10 fok körül volt a hőmérséklet, ami nem éppen ideális a fényezéshez. Egy melegebb napon tAB megfújta a tetőt, de a lakkozásra már nem került sor, mert lehűlt a levegő. Közben száradás után láttuk, hogy tiszta felhős lett a metál, így kapott egy újabb, vékony réteget még a lakk előtt. Végre elkészült, feltettük gyorsan, hogy tudjak menni Pécsre, de beállítva még nem lett, ami a képeken is jól látszik :D

itt még nem sejt semmit, csak csendben rohad :D

kár, hogy nem csináltam videót, élőben hallani ahogy csámcsog a rozsda

a tető felcsapódás, megrottyanás eredménye..

egy kis csiszolókorongozás, fémig az egészet

kívánja a flexet, mint tAB műszerfala a szilikont! :D

innen már nincs visszaút..

:D

lemez befaragva, hegesztésre várva

bepöttyintgetve. (később végig lett varrva)

a barna régi teteje javítgatva, ideiglenesen fent

elkészült a fémig csiszolás..

a sarok belülről, kicsit szabdalva

lemezelés alapozva, körbetömítőzve

talán a felirat is újra visszakerül?

hátulról szórógittelve

szinte nem is kellett gittelni :D

első réteg..

végre valahogy kinéz a hónapok után.. :D

vicces ködölés, 1200-as vizescsiszolás előtt

szín megfújva, itt még felhős..

egy kis esős kép, de legalább kész, már csak beállítani kell

szerencsére a szín is passzol :)

Újjászületés

Bejegyezve (felújítás) Írta: dj_us | 28-02-2010

Címkék : , , , , ,

Most következik egy elég hosszú poszt, leírom a kocsi teljes szétborítását, lakatolását, gittelését, átalakítását, fényezés előkészítését és a sok sok szívást. A folyamat mintegy 8 hónapot vett igénybe, többek közt ezért is volt ilyen kihalt a blog. Az elejére beteszek egy előtte-utána képet, aztán a teljes bejegyzésben napról napra jönnek az események. (A kép még fekete lökhárítóval, viszont már új rendszámmal készült – erről majd később egy új posztban.. -)

Na akkor kezdjük: Read the rest of this entry »


CamelPark SEO tools - Google PageRank Free TopSite Imo TopSite GWork TOPLista websas.hu