Szelepfedél nélküli indítás

Bejegyezve (Motor) Írta: dj_us | 25-02-2011

Címkék : , ,

Nagy a csend a kocsi terén, semmi különös nem történik vele ebben a hidegben. Egyedül a múlt heti fékjavítás ami történt. Berohadt a bal első féknyereg, így nem sok fékem volt hátul. Konkrétan semmi. Persze minderről mit sem tudtam, így feleslegesen, de legalább kapott új szimeringeket a hátulja, megcsiszoltam a fékpofákat, majd miután ez sem segített, lecseréltem a főfékhengert. A helyzet nem változott, így jött mind a 4 fék légtelenítése, ami fékolajcserévé fajult végül. Természetesen az utolsó a bal első volt, de legalább kiderült a hiba, és légmentes a fékem. Na de, hogy a poszt címéről is essen néhány szó: Egy pécsi hazaindulás, jobbanmondva indítózás, éppen csak 1-2 henger beröffenős, akksi lemerülős, zeneakksiról rábikázós majd aztis lemerítős, Láng autóalkatrészes cégesautóról bikázós, tologatós, majd végül inkább a Lángosokkal (lol, lángosok? :D ) behuzatós hazamenet után úgy éreztem lassan itt lenne a gyertyacsere ideje. Aztán akkor már nézzünk szelephézagot és kompressziót is. Kompresszió a középső két hengerben gyengébb.

Na, majd azt is megnézzük a következő projekt alkalmával, ami szupertitkos, és még nem árulhatom el. (felicia vezérműtengely) Ha már úgyis le volt szedve a szelepfedél, indítsuk be:

Injektor

Bejegyezve (Motor) Írta: dj_us | 09-05-2009

Címkék : ,

Közben felkerült az injektor is, ezt a postot most pótlom.

Végre eljött az idő, bekerült az 5-ös váltó. Persze ekkor már tervben volt az injektor, így a jeladót kapásból bele is fúrtam, hogy ne kelljen még egyszer kiszedni. Természetesen akkor már a Felicia lendkerékkel lett összerakva és kuplung tárcsa és csapágycsere is történt :) Szóval meg van már a holtpont jeladó, a lambdaszondás leömlő. Már csak a vízhőfok jeladó volt hátra, amit belefúrtam a termosztát házba. Persze kellett egy adaptert csinálni, amivel a 120-as szívócsonkra fel tudom rögzíteni a Felicia központi befecskendezőjét. Ezt egy barátom legyártotta, innen is köszönöm neki :)

Hátra volt még az elektromos AC, ezt már régebben vettem a vaterán. A helye pedig a tank betöltő csövön lett, minél közelebb a tankhoz. (Feljebb nem mindig tud szívni, van hogy kanyarban csak levegőt szív és megáll) Felkerült az ECU, és az aktív széntartály is a két oldalon hátul. Következhetett mindennek a becsövezése és kábelezése. Próbaüzemre összeállt, jöhetett az indítás. Pár tekerés után beröffent, majd azonnal leállt. Párszor ezt eljátszotta, majd rádugtuk a gépre.. Meglepett a hibakód, miszerint “Engine starting blocked by immobiliser”. Hát igen, erről nem tájékoztatott az eladó. Mivel délután a kocsival mennem kellett Pécsre, gyorsan lebontottam az injektort és visszaraktam a karbit. Mire hazaértem, már volt egy favorit ECU is és az enyém is meg lett ‘hackelve’ :) Visszapakoltam az injektort, majd indítás. Természetesen pöcc-röff :) Képeket nem nagyon csináltam, de talán nem is baj, mert még mindig nincs véglegesítve, mindenfele lógnak a kábelek. Majd azért talán bepótolom, addig is egy kis videó róla:


CamelPark SEO tools - Google PageRank Free TopSite Imo TopSite GWork TOPLista websas.hu